Ladies and gentlemen, welcome to sunny Glasgow!

Kedd, 5.45, és hiába ébresztett így minket a buszsofőr, ha nem lett volna egy felhő sem az égen, akkor sem lett volna még egy szikrányi napsütés sem, amikor megérkeztünk Glasgowba - háromnegyed órával előbb, mint kellett volna. :) Az angolok néha túlzásba viszik a pontosságot... Vonzó és romantikus dolog végignézni, ahogy a nagyváros felébred, de őszintén szólva egy éjszakányi buszút után semmi másra nem vágytam, csak egy jó kávéra és egy helyre, ahol megmoshatom a fogam. Hála nektek fogyasztói társadalom és multikulti a McDonalds már nyitva volt, úgyhogy szégyen ide vagy oda, életem első skóciai perceire inkább a frissen sült krumpli illata volt jellemző és nem valamilyen keltikus mámor. Pedig ott voltam Koboldföldén, ott voltam két napig, de nem tudtam felfogni és még most is csak nehezen.
Aztán kaptam egy smst, és a megdöbbentő halálhír után nem is nagyon emlékszem semmire az első napomból. Azt hiszem, akkor kezdtem magamhoz térni, amikor késő délután találtunk egy kis antikváriumot Anitával, ahol az első dolog amit megláttunk Liszt neve volt egy kottaköteten (nem tudom, létezik-e ez a szó). Nem is gondolná az ember, hogy hosszabb távollét után mennyire felértékelődik és mennyivel inkább Magyarországot jelenti egyetlen név... Aztán ott volt Kodály és Bartók is. Akkor egy kicsit otthon lehettem a távolság ellenére azokkal, akiknek annyira nagyon szerettem volna erőt adni.
Este sétálni mentünk azzal a határozott szándékkal, hogy találunk egy jó skót kocsmát, de Glasgow is csak egy nagyváros, előbb találtunk kínai büfét meg olasz éttermet, mint egy tisztességes pubot. De azért volt skót dudaszó megint, egyszer csak meghallottuk azt a tipikusan érces hangot az utcán és akkor végre felfogtam, hogy tényleg Skóciában vagyok. Úgy lett volna szép, ha fiúcska egy jó pub előtt dudál, de elég ironikus módon egy indiai étterem bérelte fel őt. Végül aztán csak megtaláltuk az ideális helyet, ahol skót sör mellett skót bácsikkal skót meccset néztünk. Valencia-Glasgow Rangers 2:0
Másnap már egész határozott programmal vágtunk neki a városnak: Mackintosh túrát tartottunk. A szerda így a szecesszió, vagyis inkább az "art nouveau" jegyében telt (valójában ugyanaz a stílus mindkettő, csak más művészkört jelöl), de én személy szerint nem tudtam betelni Mackintosh stílusával, egy zseni volt az az ember! Kétszeresen is megelőzte a korát, mert nem elég, hogy a Viktoriánus stílus után valami újjal állt elő, már-már inkább az Art Deco-ra emlékeztetett a Mackintosh-bútorok formavilága. Persze csak kontár-művészettörténész vagyok, de azért napokat el tudnék tölteni azzal, hogy egyetlen képét nézegetek, mondjuk ezt:
És ha már Skócia, akkor nem maradhatnak ki a tavak sem, vagyis a loch-ok. Nem mentünk el Loch Ness-ig, csak Loch Lomondig, oda is sötétedés után. Mondogattuk Anitával előző este, hogy nem lesz ez így jó, ha túl sokáig nézelődnénk a városban meg a múzeumokban, akkor még a végén sötétben érünk oda a tóhoz és nem látunk semmit, de azért mégis városnézés volt előbb és tényleg besötétedett mire odaértünk a tóhoz. Kár, mert egy nemzeti park széle lett volna ez a bizonyos Loch Lomond és láttunk volna szép hegyeket is, dehát nem ért nekünk a szép szó!
Szóval mire visszaértünk Glasgowba (másfél órát vonatoztunk húsz percnyi sötét látképért...) már csak annyi dolgunk maradt, hogy valahol elüssük a maradék négy órát. Egy cseppet sem volt könnyű a dolog, mert pontban 6-kor minden bezárt. Ettünk valahol valami szörnyű húst - egek, édes volt, senki ne mondja, hogy ez normális - aztán ebből az estéből is pub lett, meccs helyett most élőzenével és egy fickóval, aki az asztalunkhoz telepedett és elmesélte, hogy bejárta már az egész világot, élt már Új-Zélandon, Angliában, Írországban, most épp Berlinben lakik ÉS van egy zenekara, ami ír népzenét játszik egy kicsit dzsesszesebb kivitelben és már nagyon szeretnének eljönni Magyarországra is, mert a környéken már mindenhol voltak.
Kell-e ennél jobb befejezés? Jöhet megint 8 órányi éjjeli zötykölődés egy pár füldugó jótékony társaságában.