Ma

Ha belegondolok, hogy három hónap mennyire kevés mindahhoz, amit Angliában meg szeretnék nézni, el szeretnék olvasni, ki szeretnék próbálni, le szeretnék fényképezni, meg szeretnék írni, akkor rájövök, hogy ez a kis idő szinte semmire sem lesz elég, már csak 12 hetem van itt... De ha kicserélek két szót... Még 12 hét... Azt gondoltam pár héttel ezelőtt, hogy a honvágy majd nagyszabású sírásokban fog kitörni rajtam, de nem, ennél sokkal alattomosabb! A honvágy ólálkodik, ott van minden pillanatban. Amikor látok valami szépet és eszembe jut, hogy nincs(enek) mellettem az(ok) a valaki(k), aki ugyanúgy tudna örülni annak a szépnek, mint én, amikor "hazaérek" és megérzem a ház illatát és eszembe jut, hogy milyen is az igazi otthon-illat, amikor egy pillanatra eszembe jut, hogy milyen jó lenne, ha valaki megölelne, vagy amikor hiányzik egy hatalmas hasfájós nevetés, vagy amikor rájövök, hogy itt mindennek más íze van mint otthon - olyankor érzem meg, mi is az igazi honvágy. Olyankor úgy érzem, már évek óta keresem a helyem egy idegen országban. Pedig még két hete sem vagyok itt.
Anyway...
Croft Castle: nem tudom, le lehet-e írni ezt a szépet! Igazi-igazi vidéki, Jane Austen korabeli kastély, hatalmas birtokkal, virágoskertekkel, kicsi templommal, legelésző tehenekkel és mindennel, amit az ember lánya csak filmekben lát! Na, hát pont ilyen helyen jártam ma. Nem tudtam betelni a látvánnyal, akármerre néztem, mindenhol volt valami csodálnivaló. A fényképek beszédesebbek lesznek(remélem), nehezen tudnám leírni ezt a helyet giccses jelzőhalmozás nélkül... Ellenben sokadszorra is rájöttem, hogy távolról hiába tűnik olyan vonzónak ez a fajta vidéki arisztokrata élet, valójában borzasztó unalmas és kietlen volt. Nemhiába esett kétségbe Tom Lefroy, amikor a elküldték őt a vidék sűrűjébe. A kastélyban volt egy szoba, ahol csak gyertyák égtek, minden el volt sötétítve. Hát... Gyújtsatok meg egy egy gyertyát a szobátokban, arányában annyi volt a fény az ilyen kastélytermekben is... De azt hiszem, ez a félhomály nagy segítségére volt a szerelmeseknek. :) Na meg persze a legyezők is! Félelmetes kódrendszere volt a legyezőhasználatnak, nem volt mindegy, milyen gyorsan, milyen magasságban, melyik kézben legyezték magukat a kisasszonyok, ha közölni akarták a fiatalemberrel, hogy épp hányadán állnak a dolgok. Hm... Lehet csak a felszínen volt olyan unalmas a vidéki Anglia?
Végezetül pedig egy kis ízelítő, hogy milyen is az élet egy ilyen helyen. :)